Ő volt a XX. század egyik legnagyobb hatású pedagógia rendszerének megalkotója, de nem érte be ennyivel: egyszerre volt orvos, pedagógus és pszichológus. Ezzel nőként jócskán megelőzte a korát!

Úttörő volt

1870-ben született Olaszországban, abban az időben, amikor a nőknek még nem volt szavazati joguk. A kis Maria már fiatalon úttörőnek számított. Szerencséjére szülei támogatták a tanulásban, ami a 19. század végén nem számított magától értetődőnek. Érdeklődött a matematika és a természettudomány iránt, és olyan műszaki középiskolába járt, ahol csak fiú diákok voltak. Először mérnöknek készült, aztán orvos akart lenni. 20 évesen ő volt az első női hallgatója a Római Egyetem orvosi karának. Persze ez nem volt olyan egyszerű folyamat, mint ahogy azt napjainkban elképzeljük. Csak fáradhatatlan lobbizás révén, a pápa támogatásával sikerült elérnie, hogy elkezdhesse orvosi tanulmányait. Az egyetemi évei alatt végig szigorú szabályoknak kellett megfelelnie, pl. az előadóterembe csak a férfihallgatók után, az előadó professzorok előtt léphetett be, csak hátul ülhetett le, és ha nem volt ülőhely, akkor állnia kellett. Ráadásul akkoriban nem volt megengedett, hogy a boncolásokat nők és férfiak együtt végezzék, ezért az anatómiai gyakorlatokat mindig egyedül kellett megcsinálnia, legtöbbször késő este. Montessori azonban fáradhatatlan volt, 1896-ban kitüntetéssel diplomázott.

A nők és férfiak közötti megkülönböztetések pedig annyira foglalkoztatták, hogy nem volt még 30 éves, amikor a Nők Jogaiért meghívására részt vett a berlini Nemzetközi Kongresszuson és előadásának témája az volt, hogy a nők egyenlő bért érdemelnek a férfiakkal. Képzeljük csak el, hogy ez mekkora dolognak számított akkoriban!

Komplex személyiség

Montessorit mindig is több szakterület érdekelte és folyamatosan képezte magát. Az orvosi egyetem befejezése után, Róma egyik pszichiátriai klinikáján dolgozott, ahol antropológiai és elmekórtani vizsgálatokat folytatott. Főleg fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkozott, és ráeszmélt, hogy ez nemcsak orvosi, hanem nevelői feladat is egyben, ezért beiratkozott a Római Egyetem bölcsészeti karára, hogy kísérleti pszichológiai és pedagógiai tanulmányokat folytasson. 1904-ben habilitálták egyetemi magántanárrá, antropológiát, biológiát tanított a Római Egyetemen és a tanítóképzőben, aztán filozófiai és természettudományi doktori fokozatot is szerzett. Több orvosi könyvet írt, és rendszeresen publikált pedagógiai témában. Mindemellett megtanult angolul, spanyolul és franciául is.

Egyedülálló módszer

Montessori megállíthatatlan volt: 1907-ben megnyitotta Róma egyik külvárosában a Gyermekek Házát, rá két évre pedig megjelent fő műve, melyben összefoglalta az óvodások körében alkalmazott pedagógiai-pszichológiai nevelési alapelveit. Az volt a célja, hogy módszereinek köszönhetően világszerte önálló, békés, együttműködő és toleráns gyermekeket neveljenek. Azt vallotta, hogy a gyerekek önálló tudattal, akarattal és igényekkel bíró “kicsi felnőttek”, akiknek a fejlődését és kreativitását hagyni kell szárnyalni. Montessori hitt benne, hogy minden gyermek egyszeri, és megismételhetetlen csoda. Tudását természetesen meg akarta osztani másokkal is, ezért 1913 után nemcsak hazájában, hanem egész Európában (Magyarországon kétszer is!) és az USA-ban is tartott előadásokat. Módszerei gyorsan terjedtek: egyre több országban alakultak Montessori intézmények.

Nyughatatlannak számított

1916-tól Barcelonában élt, majd az olasz kormány felkérésére 1929-ben visszatért Rómába, hogy egy tanítónőképzőt vezessen. Az 1930-as években az egyre terjedő fasizmus miatt Olaszországban és Németországban bezárták a Montessori-iskolákat, tanításait pedig mellőzendőnek kiáltották ki. 1936-ban Hollandiába települt át. Természetesen itt sem tétlenkedett: megalapított egy pedagógiai képzési központot, illetve folyamatosan fejlesztette módszerét, ebben az időszakban bővítette ki a békére nevelés és kozmikus nevelés koncepciójával. 1939-1945 között, a második világháború idején Indiában húzta meg magát, csak 1946-ban tért vissza Európába. Ekkor már idős volt, de nyughatatlan: továbbra sem maradt ki a tudományos élet lüktetéséből, számos nemzetközi konferencián adott elő és több egyetem is díszdoktorává avatta.

A pedagógia apostola

Nevezték őt a pedagógia apostolának és a gyermeki lélek felfedezőjének is. 1946-ban megkapta az Egyesült Nemzetek Béke és Nevelés díját, valamint háromszor jelölték Béke Nobel-díjra. 1951-ben, a londoni Nemzetközi Kongresszuson szerepelt utoljára, a következő évben elhunyt. Halála után amszterdami lakhelyénél emlékházat hoztak létre. Munkásságát fia, Mario Montessori vitte tovább. Talán a sors fintora, hogy gyermeke az 1800-as évek végén, házasságon kívül született, ami akkoriban elképzelhetetlen volt. Montessori ezért nem nevelhette fiát, rokonokhoz adta, de sűrűn látogatta. Végül a fiú 15 éves korában tudta meg, hogy Maria nem a nagynénje, hanem az édesanyja. Kapcsolatuk szerencsére így is bensőséges volt. Mario haláláig folytatta anyja módszerének terjesztését, majd lánya vette át a stafétát: ő lett a Nemzetközi Montessori szövetség elnöke is. Láthatjuk, hogy Montessori munkássága mennyire lenyűgöző volt és hatása, módszerei a mai napig fellelhetőek szerte a világon.

Maria Montessori